5.rész

Ismeretségek és találkozások

Sietve rohangálok a lakásban,ügyesen kikerülve a bútorokat,nem akarok velük összetűzésbe kerülni,van elég folt így is rajtam.Valaki meglátná a lábam,azt hinné vernek.Persze,én össze magamat.Egy szál pólóban és bugyiban mozgok,sürget az idő.Kell nekem mindent az utolsó pillanatra hagyni,korholom magam.
-Kislányom,itt van Ati!-kiáltja fel édesanyám,aki a földszinten szorgoskodik a konyhában,megint.-Felmehet?
-Jöjjön,bár még fel sem öltöztem!-válaszolok kissé idegesen.
-Majd segítek!-érkezik meg a vidám férfihang.-Ugorj a hátamra!-incselkedik.

-Szeretnéd,mi?-pattanok mellé két arcpuszi erejéig.Szerencsére nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépíteni az unokabátyámmal az utóbbi időben.
A kérdésemre huncut kacsintást kaptam,tudja ő,hogy lehet egy lányt levenni a lábáról,nagyon is tudja.Sőt,külső adottságaival nagyon is tisztában van,ezt pedig ki is használja amikor csak lehet.A kedvenc helyzetem persze azért az,mikor megjelenünk valahol kettesben,és úgy néznek rajtam végig,mint Attila barátnője.Azok az irigykedő pillantások,imádom,aztán mikor megtudják,hogy én vagyok az unokahúg,és jön a kis csipogásuk.Áh,utálom.
-Hé,most komolyan becsaptad elöttem az ajtót?-háborodik fel egy pillanatra,aztán aranyosan nézve kikukucskálok hozzá.
-Egy kis türelmet kérek az úrtól.-mosolygok.
-Hozzád az kell,egy fazékkal.-morogja az orra alatt,majd ott ahol van,lecsüccsen.Aprót megrázon a fejem,amolyan ebbe meg mi ütött gondolattal,aztán visszamegyek a szekrényhez.

Negyed óra múlva már vígan hajtottunk a kocsijával a motorpályához.Különös csend telepedett közénk,de nem tudtam vele foglalkozni,nem kötötte le annyira a figyelmem.Azt sokkal inkább a táj,bámultam kifelé a fekete Gonda Accord ablakán.
-Minden rendben otthon?-szegezi nekem a különös kérdést,egyáltalán nem a megszokott hangnemben.Ránézek,és látom,hogy zavarban van.De ugyan mitől?
-Fogjuk rá.Miért?-érdeklődök.Nagyon is felkeltette az érdekődésem.
-Felhívtam tegnap apád,hogy ma idejövök érted,és azt egyeztetjük.Eléggé morcos volt,és nem tanúsított különösebb figyelmet irántad. Többek között azt is mondta,hogy elrohantál,ahogy szoktál.-majd rám néz egy pillanatra.-Ahogy szoktál?
-Nem túl fényes apámmal a kapcsolatom,megint.Vannak enyhe drámáim is,én csak több figyelmet kérek tőle,ennyi minden.Arra gondoltam,szóvá teszi azt,ha rosszabb útra tévednék,de nem.Hagyja!-egyre magasabbra emelkedik a hangom,kezd eluralkodni rajtam az idegesség.
-Hah,ez hülyeség!-akad ki.-Hasonlítotok.Lehet,hogy ő idősebb,de mindketten gyerekesen viselkedtek.Ülj le vele,és fejezd be a játékot! Talán csak erre vár,és a szemében is csak nőnél valamelyest ezáltal.Emma,kérlek!
Nem gyakran hallottam Attilát ilyen komolyan beszélni,sőt.Ha jobban belegondolok talán soha.Ragad rá valami a suliból,vagy kezd érett emberré válni?Húha,mik vannak!
-Rendben.-válaszolom,de érzem azt a bizonyos energiát.Tombolok belül,és legszívesebben rombolnék,ütném ami az utamba kerül,de csak türjük.Elfordítom a fejem,és ismét a tájat lesem,de gondolatban messze járok,vitatkozom magammal,és folyik a harc.A kérdés már csak az,hogy melyik gondolat lesz a nyertes.
-De akkor is érdekel hol voltál tegnap.-tér vissza a nekem kicsit sem tetsző témához.
-Nem szabadulok tőled.-motyogom.
-Míg el nem mondod.Mire valók az unokatesók,nemde?-nevet.
-Elfutottam Zsomborhoz.Ezt ne ilyen menekülős dolognak vedd,csak dúlt bennem az energia.Aztán vele voltam.Meg estefelé Annával,volt egy komoly beszélgetésünk.Mikor otthonról elrohantam őt is ott hagytam,pedig vagy fél órát dörömbölt.-darálom.
-Nem semmi.-feleli.-Jó,ennyi.Csak ha ki kell húzni a bajból tudom merre keresgéljelek.-bólint.
-Ati az alibim.-nevetek fel,mire kicsit rácsap a combombra,amolyan eltaláltad kislány stílusban.
  A fő út mentén,hirtelen nyílik egy aszfaltos út,a két szélén terebélyes,lombhullató fákkal,így tudom,hogy hamarosan odaérünk.Majd ahogy elhagyjuk a nyaralókat-igen,ilyen környékre tévedtünk-,rögtön megpillantjuk a kékre festett apró házikót,ami már a pálya területén van.Itt történik a bejelentkezés,hogy megjöttünk,valamint itt értesülhetünk a legfrissebb pletykákról.Most járok itt harmadszor,és még az emberekkel sem beszéltem.Csak azokat ismerem,akik Attila haverjai,de őket már régebbről,ezért elhatároztam,hogy ma ismerkedni is fogok.
-Jó,ide leparkolok,árnyékos marad egész délután.-magyaráz.
-Akkor hét körül itt találkozunk?-türelmetlenkedek,és már pattannék is ki a járműből.
-Ne siess annyira kiscsillag.Ma az enyém vagy,és az én felellősségem,szóval még az öltözőig is elkísérlek.-kotorászik még kicsit.Áh,az én idegeim nem erre vannak tervezve,kiszálltam a kocsiból,és egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom,ami elég viccesnek tűnhetett.
-Legközelebb el se hozlak,fenomenális vagy!-dörgöli az orrom alá,és végre elindulhattunk a hosszú,barna épület felé,ami a pálya intézkedő központját jelentette.Kis hotelféleségnek tűnik nekem eddig,szobák találhatók benne,öltözők,előtér,büfé.
Belépünk az ajtón,és rögtön a beszélgetőteremben találjuk magunkat,ahonnan különféle folyósok juttatnak el minket a helységekhez.Ámulva és bámulva maradok le,miközben Ati már valami Szabi nevű gyerekkel sztorizgat a hétvégéről.
-Szóval ő az unokahúgod.-eszmélek fel,ekkor veszem észre,hogy engem mérnek végig tetőtől talpig.
-Befejeztétek?Szörnyűek vagytok!-gesztikulálok a kezemmel,és elrohanok.Magam sem tudom hová,és szerencsémre nem követnek.
Késöbb veszem észre,hogy nagyon is jó felé tartok,mert erre lehet kimenni a motorokhoz.Nem volt egyenlőre még kedvem ebben a melegben a szerelésem felvenni,úgy döntöttem,hogy ma takarítok egy kicsit.Ráfér már Zarára,úgyanis így hívom KTM motrom.A történet jó is lett volna,csakhogy az ajtó,ami előttem állt nem nyílt ki.Pedig hatalmas betűkkel ki volt rá írva,hogy nyitva.Hirtelen a semmiből mellém terem egy szöszke,velem egyidős csajszi.
-Had segítsek!-nevet,én pedig zavartan megköszönöm és tovább rohanok.Ekkor tudatosul bennem,hogy az ajtó,amit én kifelé nyithatónak tartottam,befelé nyílt.Pillanatok múltán már magammal vitatkozom,hogy lehetek ennyire szerencsétlen...


 Talán még egy órát is eltöltöttem azzal,mire megtaláltam a járműket,akkor a takarításhoz mindent beszereztem,aztán megkerestem az erre kijelölt helyet.A Nap csak úgy tüzelt,egy poros,földes placcon voltam,a levegő párás,és a széljárás minimális,az ájulás veszélye gyakori.A mosás vége felé jártam,mikor megjelent ő.Lazán sétálgatott a terepen,ismerős lehetett neki,ez látszott magabiztos lépteiből.Közben motoromat tisztítottam tovább,de egy pillanatra nem vettem le a szemem a lányról.Hosszú,vörös hajába gyengéden belekapott a szél.Pff,mint aki egy remek reklámból lépett volna elő.Nem volt túl magas,165 centiméter körül mozoghatott,nálam alacsonyabb volt,viszont az alakja...formás és vékony,akár egy modell.
-Hé!-szólítom le,mikor közelebb ért.Meglepődve mutat magára,mire helyeseltem.-Igen,te!-mosolyogva lépett oda hozzám,és mikor elém ért,egyszerűen szemberöhögött.Kedves...
-Csáó Emma!-köszöntött,én pedig felálltam.Kezemben lévő rongyot viszont nem engedtem el,erősen megmarkoltam,azután megszorítottam.Gyerünk Em!Menni fog!
-Ismerjük egymást?-nézek rá felvont szemöldökkel.
-Drágám-simítja meg bal vállam-egy lány érkezett a crossmotorosokhoz.Csinos leányzó.-kacsint.-Ez a hír,mint egy futótűz.-magyarázza,én pedig megpróbáltam elképzelni.Hát...hagyjuk.-De udvariatlan vagyok,még be sem mutatkoztam.Gréta vagyok.-vigyorog,én pedig nyugtázom.-A történetedhez hozzátartozik,hogy Attila az unokabátyád.
-Mindent értek.-nevetem el magam kínosan,és már azon kezdek agyalni,hogy fogom őt kifaggatni.
-Gyere,bemutatlak az én falkámnak.-perdül meg,és int,hogy igyekezzek.Whoá!Erre felé már csak így megy? Minél többet látok meg a helyből,annál jobban imádom!

4.rész

Azoknak fáj a legjobban , akik nem beszélnek róla…

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát, Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ, Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám, De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet, Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni, Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom, Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta, Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek, Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek. 

/Karinthy Frigyes-Nem mondhatom el senkinek/

Félek elmondani mi történik körülöttem.Tudom,úgysem értenétek meg,nem akarok ismét én szólni.Próbálok másba temetkezni,de belül érzem,egyre rosszabbul vagyok,és nem tudom mire vágyom.
Elegem van az örökös vitából,majd az azt követő semmilyen kiengesztelésből.Abból,hogy sosem leszek elég jó neked.Sosem fogsz bízni bennem.Azt,hogy alig jut rám időd.Én vagyok a mindened,az aki a legkevesebb időt kapja tőled.
Te,te,te és te. Nézzetek csak rám! Kicsit sem furcsa a viselkedésem?A kevesebb beszéd,a régi kedv.El akarom mondani,üvölteni akarom,de nem tehetem.Visszafogom magam.Megkérdezted "mi a baj?!" azt válaszoltam semmi,-közben könny csordult ki szemeimből..
Senkit nem akarok közel engedni magamhoz,nem akarom,hogy tudják ki vagyok.Nem akarom,hogy megégessék magukat.Mert az,akit ti láttok,az egészen más ember,mint aki most itt ül.Egyedül.A saját gondolataival.
Bizonyítani akarok!
-Emma!-üvölti immáron sokadszorra a nevem,és folytatja a dörömbölést az ajtómon.Ránézek az órára.Hm,kitartó,már több mint fél órája ez megy. Megkönyörülök rajta,kinyitom az ajtót,és hidegvérrel elsétálok Anna előtt.Érzem a hátamon égető pillantását,legszívesebben visszafordulnék,de mégsem teszem,nem visz rá a lélek.Elindulok le a lépcső felé,mikor ismét megszólal.Remegő,elcsukló hangjától libabőr fut rajtam végig.-Hová mész?
-Fogalmam sincs,csak innen el.-hajtom le a fejem.
Bár nyakunkon a nyár,és ezt időjárásban észre is lehet venni,én mégis tetőtől talpig feketében.Első ránézésre ijesztő lehet,és azt gondolnák,hogy én valami elvetemült vadállat vagyok,pedig dehogy.A fekete külső mögött,egy fehér és gyönyörű lélek csillog.Mondogatta Berni barátnőm,és pedig hűen hittem neki.Ahogy már annyiszor.
Lépéseim lassúak és hangtalok voltak,ám apám a nappaliból így is észrevette,hogy kisurranok,de egy szót sem szólt. Ha tudná,hogy én ezeket mind észreveszem.Ha tudná,hogy azt várom,hogy egyszer szóvá tegye mindezt.De nem teszi...
Kiegyensúlyozott ember vagyok…ugyanannyi dührohamom van, mint idegösszeomlásom.Most is,az a folytonos láz,ami szünni nem akar,új lángra kap.Fáj amit teszek,minden egyes nappal egyre jobban,de ez a fájdalom is kezd megszokottá válni.Hol van az otthon melege,amiről annyian beszélnek? 
Hideg szív ilyet nem kaphat,megértem....Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Eleinte lassan sétáltam,a jól bevállt tempoban,de ahogy a gondolataim egyre gyorsabban jöttek,úgy én is egyre szaporábbra vettem a lépteim,már csak azt vettem észre,hogy eszeveszettül gyorsan futok.Tartottam az ütemet,és szépen kezdtek tisztulni a dolgok,és a kisvárosunk másik részébe érkeztem.Egészen Zsomborék házáig futottam.Izadtan,lihegve telepedtem le az árok szélére.Nem kellett sokat várnom,nyílt az utcára néző ajtó,és a magas,jóképű fiatal már ott is termett mellettem.
-Mit keresel itt kincsem?-mosolyog,örül,hogy lát,ugyanakkor a szemében vélek felfedezni egy kis szomorúságot.Talán ennyi idő alatt is képes volt kiolvasni a szememből a dolgokat,vagy megérezte a mozdulataimon a baj vészes szagát.
-Gondoltam meglátogatlak,egyébként is szükség van a mozgásra,rámfér.-válaszolom ridegen,kissé megrémülve a saját hangomtól.
-Gyere,menjünk be,rendben?Szerintem nincs szükséged ma már sportolásra.-áll fel,és miután leporolta magát,segít nekem is feltápászkodni.
Csendben ballagtunk egymás után az udvaron át be a házba.A szülők nagy vigyorral az arcukon köszöntöttek,kedveltek engem,aminek rettentően tudtam örülni.Eleinte féltem,hogy mit szólnak hozzám,vagy bármi apróság miatt úgy döntenek,hogy én túl kevés vagy sok vagyok a gyermeküknek.Most,mikor épp ilyen korszakomat élem,ők akkor sem kérdőjeleznek meg,bíznak bennem.Ezt nagyon sokra értékelem bennük,és ha bármi baj van,bátran tudok hozzájuk is fordulni.Általában egy játékos délután,mikor önfeledten tudok kacagni,vagy éppen egy nagy kirándulás,ahol együtt szerzünk élményeket,felér egy nyereménnyel.Ugyanakkor szoktunk komolyan elbeszélgetni,ahol bár nem mesélem el konkrétan a dolgokat,ők bíztatnak,és pár jó szóval segítenek.Úgy gondolom,hogy ennél nem is kell több,így is ajándék a velük töltött idő.
-Egy kis vizet elfogadnék.-szólalok meg normális hangomon,bár ez sem túl lelkesebb.
-Már hozom is.-majd egy homlokpuszi után kimegy a szobából.
Letelepedek a sarokba,nem mondanám,hogy túl kényelmes a földön ülve,de nekem így otthonos.Kedvelem a szoba hangulatát,a falak világoskékek,a mennyezet valamivel sötétebb,a színek harmonizálnak egymással.Mikor belépek a víz,levegő fogalma jut eszembe.
Csak bámulom a szemben lévő falat,nem pislogok,biztosan szörnyű látványt nyújthatok,amihez a csapzott külsőm is hozzásegít.
Zsombor az ő megszokott nyugalmasságával érkezik vissza hozzám.Becsukja az ajtót,és legugol velem szembe.Átnyújtja az italt,és a szemembe néz,választ vár.
-Nem tudok mit mondani,hiába nézel így rám.-azzal belekortyolok a frissítőmbe.
-Nem most kezdődtek a dolgok,már hetekkel,sőt már azt is kijelenthetem,hogy hónapokkal ezelött.Itt vagyok neked,és itt is maradok,ezen senki nem tud változtatni.-fogja meg a kezem.
-Tudom,és nem tudom elégszer megköszönni.El fogom mondani,beszélnem kell róla,a józan eszem is ezt diktálja,de nem megy.Nem mindig történik úgy,ahogy azt én szeretném.-éreztem,hogy el fog csuklani a hangom,de szerencsére ez nem történt meg.A sírás folytogatott.

-Sss,na.-hajolt egyre közelebb és szorosan átölelt.Éreztem,hogy a közelében egyre jobban megnyugszom.Helyreáll az egyensúly egy kicsit.
-A családom.A szüleim.-nyögöm ki.-Én ezt már nem bírom sokáig!-pillantok rá segítségkérően.
Az arcán tükrözödött minden reakció.Megijedt,aggódik értem,ő is tudja,hogy a helyzet egyre súlyosabbá kezd válni.-Szerinted melyik fog megtörténni előbb,hogy anyámhoz kell mennem a kórházba,hogy hozzám rohannak a kórházba,vagy apámmal történik valami végzetes?-a hangom egyre erősödik,üvöltenék.A kezem ökölbe szorul,és rombolnék,és zokognék.Ebből nem tudok kimászni,ehez én túl kevés vagyok.Kevés vagyok,kevés vagyok... A szavak csak úgy viszhangzanak a fejemben,és szünni sem akarnak,egyre idegesítőbbé válnak.
Zsombor mintha megérezne mire is gondolok éppen,vagy mik terjengenek a buksimban,odakucorodik mellém.
-Segíteni szeretnék.-feleli halkan.Mit mondhatnék erre?
-Most is azt teszed.-nézek mereven előre,néha már-már fájdalmasan.-Kezd elzsibbadni a lábam,és levegőre van szükségem.Elmegyünk sétálni?-mosolygok rá haloványan,mire széles vigyor terül szét arcán.

-Szörnyen melegem van.-fújtatok,és rápillantok társamra,aki mellettem kocog.-De mostanában nem bírok sétálni,rohanok mindenhova.-magyarázom. 
-Hát cukim,nem kéne 35 fokba,talpig feketébe öltözni.-vágja a fejemhez,mire játszva besértődök.Kezd egyre jobb kedvem lenni,átment rajtam ez a hullám is,és végre ismét élvezem az életem.-Mindjárt odaérünk a parkhoz,ott van az utca végén.-mutat előre,és mindketten gyorsabb tempora kapcsolunk.
Rettentően izzadok,és még az aszfalt is tesz még egy lapáttal rá a dologra,de amint a füvés területre érek,egy csapásra megoldodnak az ilyesfajta gondjaim,és kacagva terülök el egy fa alatt.
Zsombor is kissé zihálva fekszik le,elfordítja a fejét,hogy rám nézzen,majd miután nyugtázza,hogy velem minden rendben,lehunyja a szemét,és csak mosolyog.Édesen mosolyog.Imádom!
Odamászok közvetlenül mellé,ő pedig csukott szemmel is jól tudja merre járok.
-Mit csináljunk?-kérdezi fáradtan.
-Semmit,könyörgöm,semmit!-nevetek fel.-Teremts ide valami medencét,vagy tavat,folyót,bánom is én.
-Kérésed számomra parants,istennőm,viszont még képességeim ennyire nem bontakoztak ki,hogy egy csettintésre mindent megoldjak,de rajt vagyok az ügyön.-felei ő is velem nevetve,és elkezd babrálni a hajammal,amit hagyok.
Fogalmam sincs mennyi időt tölthettünk el egymás társaságában,távol mindentől és mindnekitől.
-Basszus!-pattanok fel.-Anna! Jó ég!Háromszor telibőghette a százas zsepi kirakatot!Én pedig itt henyélek!-eszmélek fel,és a telefonom után kutatok,majd tárcsázom unokanővérem számát.
Zsombor csak csóválja a fejét,jobbnak látja,ha most ebbe nem szól bele.Egyetértek,tudom mennyire elbaltáztam ezt.Annám szipogva szól bele a készülékbe,én pedig bűnbánóan előadom a magyarázatot
-Ide jön?-kérdezi élesen barátom,én pedig bólintok.-Rendben,úgyis rég találkoztam vele.-mosolyog,és számomra különös volt az iménti hangulatváltozása.
-Jössz hintázni?-kérdezem sután,majd megfogom a kezét és magammal ráncigálom.-Holnap kitombolom magam a terepen is.
-Jaj annak,aki az útadba kerül.-nevet,és szerelmesen rámnéz.Ilyenkor rettentő gyorsasággal bírok elveszni a szemeiben.

 Türelmetlenül várom,hogy családtagom a közelemben lehessen,emiatt feszült is vagyok,de telefonbeszélgetés után alig 10 perc múlva már Ani velem szemben állt.Hosszabb magyarázatot várt,én pedig a fa mellé kucorodva figyeltem,ahogy Zsombor kisétál a parkból.Nagy esemény előtt vagyok,megint...
Higgadtan,emberül kell viselkednem,ahogy azt elvárom magamtól,úgyanakkor minden jólneveltséget el kell hajítanom,ha ez utamba áll.Ki kell tárnom a gondolataim,a lelkem unokatestvérem előtt.



 

3.rész

Élni.Nevetni.Szeretni.

~1 évvel később~

Az ember nem is gondolná mennyi minden történhet 1 nap alatt is. Van mikor nem történik semmi,és abba fáradunk bele. Van mikor annyi minden történik,hogy abban fáradunk bele. Van,mikor úgy érezzük 24 óra is kevés. Mindenben el lehet fáradni,az életben is.
Makulátlanna tünt a létem,de korántsem volt az. Álruhában voltam. Sokáig. Nagyon sokáig. Megérintett a változás szele,és rájöttem,hogy ez így nem jó. Nem ez vagyok,és rá kell találnom önmagamra.
Mindenkinek van egy küldetése élete során,amit teljesítenie kell.Én megismertem a küldetésem. 
Barátok,szerelmek,nyár és ősz,váltja egymást. Az idő telik,napok telnek.
Egy mosoly egy olyan személytől,aki eddig csak sírt. Egy régóta várt nevetés,egy olyan személytől akit nagyon szeretsz.Egy tüdőből jövő kiálltás,mert sikerült az,amit annyira szerettél volna. Mámor,öröm,sikítás és térdrerogysz.Sírsz. 
Egy veszekedés,amikor a világ a tetejére áll.Egy múlt,amit megéltél. A küzdések,amikre büszke vagy. Egyedül csináltad végig.
Nem tudják igazából ki vagyok,és hova tartok.


Kinn sötét van,fülledt a levegő,egy-egy lámpás világít.Egy hatalmas sátor,ahol sok ember van,azok az emberek akiket szeretek.Akik nélkül nem lennék az,aki vagyok. Talán csak egy mondattal támogattál,vagy egy mosollyal,vagy utalás nélkül tettél olyan megjegyzést ami a lelkemig hatolt.
Körbenézek és boldog vagyok. A jelenemmel. De csak azért,mert megérdemlem.Ezt,ami most történik velem.
Kezemet a szám elé teszem,egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Valaki huncutul mögém lopozik,és megfogja a derekam.Én letörlöm az érzelmem jelét.
Felolvasztottad jég szívem.Bízhattam benned.Érezhettem melletted. Nem féltem.Kiálltam magamért,mert tudtam,hogy te itt vagy nekem. A legnagyobb hülyeségemben is. Elkapsz,és nem hagysz elesni. Én sem engedem magam.
-Köszönöm.-suttogom,és mellkasára hajtom fejem.
-Bocsáss meg.-hangja őszinteségről és megbánásról árulkodik.-Minden buta tettem.Amikor én nem tudtam hol áll a fejem.-mondja hansúlyozva.Hirtelen maga elé fordít,így szemtől szembe állunk,az arcunk majdnem összeér.Hallom a szívverését.-Amikor még csak játszottam veled. Amikor másnak írtam,hogy feküdjön mellém.Te elvarázsoltál,mégis kapzsi voltam és több kellett.Nem akartam kockáztatni.De miattad megéri.Minden pillanat,amit veled tölthetek,tökéletes.Nem akarlak elveszíteni!
 Nagy levegőt veszek,nem tudom mit mondhatnék,elakadt a lélegzetem.Annyira szeretem,hogy mindjárt szétnyílok,és rózsaillatfogja elárasztani a levegőt.Érzem,ahogy remegek,ez a sokkos állapotom jele,még nem teljesen fogtam fel,mi történik velem,csak csillogó szemébe nézek,abba kapaszkodom.
-Elmondjam mit látok?-kérdezi mosolyra húzodó arccal,én pedig megilletődve bólintok.-Egy gyönyörűséget!Elérhetetlent,de megkaphatót,akit ki kell érdemelni.Mosolyod huncut,játékra kész.Csókra vagyó,álmodózó.Boldogsággal eltöltő.De mégis a szemed az,ami a gyémántnál is szebb.Kavargó és éles.Sokszínű és kiolvashatatlan,bátor és egyben bátortalan.Elszánt,olyakor bizonytalan.Valóságos,nekem mégis álomszerű.
-Hű.-suttogom elképedve.
-Még nem fejeztem be.-csitit,bár szóra nyitott szám,nem felelt.-Imádom a szemeidet!Az életed van benne.Okosan kell belőle olvasni.Tiszta jin-jang.-a szavak csak úgy áramlanak kifelé belőle,és minél többet mond,annál jobban megkönnyebbül. Vajon mióta tartogatja ezt?-Imádom a hosszú,nőies orrod,a sűrű barna hajad,főleg mikor belekap a szél,és ha beletúrsz,néha libabőrözöm.Az érintésed...-keresi a szavakat,én pedig kíváncsian várom a folytatást.-Sosem érdemeltem meg.Kevés vagyok hozzád,de borzasztóan szeretlek!Nincs még egy olyan ember,ki annyira szeret,mint én!-nekem pedig minden vele töltött idő végigpörög.Kicsit bele is szédültem a gondolatba.Épp szerelmet vallott!Nem is akár hogyan.
Csend telepedett közénk,vártunk.Méghozzá rám.
-Az élet olyan,mint amikor hintázol.-kezdte.
-Tudom.Elolvastam amit írtál.Fantasztikus!-bólintok,és elmosolyodok.-Eszembe jutott az első alkalom,mikor megláttalak.
-Tudod mikor hittem el igazán,hogy ide való vagy?-kérdezi,hangjában pedig feltünt némi pimaszság.
-Igen.-nevetek.-Mikor felidegesítettél és versenyeztünk.
-Emlékszel mi volt a mondatod hozzám,mielött felültél?-és ekkor leesett.
-Néha könnyebb úgy komunikálni,ha külön motoron ülünk,és nem ugyanazon.-nevetek fel kínosan,erre ő is elmosolyodik.
-Pontosan.-helyesel-Mit gondolsz most?
-Hogy rendkívül bölcs vagyok.-jelentem ki komolyan.
-Azon kívül?-símitja meg a karom.
-Van a mondatomban igazság,csak kissé átértékelődött.-amint kimondtam az utolsó szót,fejemben megjelent a dallam,szöveggel együtt.Átértékeled magadban a világot!-Szeretlek!-bököm ki váratlanul,és tudom,hogy nem erre számított.-Régóta.De rád vártam.-mosolyodtam el,Zsombortól pedig érzelemmel teli csókot kaptam.
-Nagyon boldog szülinapot,kicsim!

2.rész

Élvezd az életet, menj csak neki bátran!

Dúdolászva öntöm a poharakba a gyümölcslét,amit aztán lerakok egy műanyag tálcára.Rádobok két zacskó chipszet.Jobban mondva levegőt,mert manampság azt veszünk és nem nasit.Szerencsétlenkedve,de sikeresen feljutottam a szobámba.Megint gyakoroltam az egyensúlyozást,és még mindig fokozott fejlesztésre szorulok.Leültem a laptopom elé,és beírtam a keresőbe,hogy Tumblr,ettől a perctől kezdve se hallás,se figyelem. Csak magam és a gondolataim.
Az a pár perc,ami úgy fél óra lehetett,csak úgy elröpült.Volt,nincs.
Óvatosan kinyílik a barna fa ajtóm,és Berni kukucskál befelé.
-Ció!-köszöntöm kedvesen.
-Azt hittem megijeszthetlek.-nevet,és bátran belép,majd lecsüccsen a törzshelyére,ami egyébként az olvasósarkom.
-Engem? Ugyan!-legyintek.-Nyugodt a lelkiismeretem.-nevetek vele,és felállok a pörgös,szerintem irodai székemből,majd helyet foglalok mellette.-Helyzet?
-Tegnap volt Ricsi.Elvittem átnézetni a kicsit.-rögtön megértettem mi fog következni.Egyébként A KICSI Detti sportmotorja.
-Mit tehetek érted?-nézek rá türelmesen.Láttam rajta,hogy totál össze van zavarodva,pedig rá ez abszolút nem jellemző.
-Sosem leszek neki elég jó!-csapkodja a térdét kezeivel.Megkezdődött a hiszti 1.epizódja.Tudtam én,hogy Janka nem kell ide.Ő egyébként a nyöszörgő barátnője,imád kézizni és focizni,mellesleg meg 14 éves.El tudunk mi hárman lenni ha nagyon muszáj,bár jobb szeretem a két főjű találkozókat.
-Ha bedumálod magadnak,akkor egész biztos.De tőled nem tűröm meg az ilyet,így kérlek moderáld magad.Bár végül is mindegy,mert Richárd se százas néha.-papolok,és elkezdek mászni a túlélési pakk felé.
-Se ötvenes-sóhajt.

-Barátokból lesznek a legnagyobb szerelmek.-kacsintok rá huncutul.-Különben nem tudom mit parázol.Előbe olyan jól eldumálgattok.
-De nem járhatok hetente a műhelybe!-folytatja a műsort.-Ha akart volna,már meghívott volna valamire vagy valahova.
-Ezért jársz kéthetente!Pont a névnapján.-mászok vissza hozzá üdítővel a kezemben.-Tiszta dinka vagy!-bököm meg a homlokát az ujjammal.
-A sötét csak ne szóljon!-kuncog.
-Mondja a szőke!-vágom rá,azután szorosan megölelem,valamint mélyen a szemébe nézek.-Elintézem.-bólintok.
-Köszönööm!-ujjong. -Jövőhéten ráérsz?-kérdezi sejtelmesen.
-Tiéd vagyok!-tárom ki mindkét karom.
-Az...-számolja magában.-Tizenegyedike.
-Miattam. Hová megyünk?-kíváncsiskodok.
-Ahová viszlek.-vigyorog.
-Hová viszel?
-Egy jó helyre!-kacsint.Direkt húzza az agyam.
-Bízom benned.-mosolygok vidáman.


Miközben barátnőm csendben olvas,én pakolászok.Olyan itt nálunk,mint egy családtag.Néha szó nélkül beállít,de senki nem szól érte.Lakásban is feltalálja magát,szóval...van egy nővérem.Bár,jobban mondva Detti a másik felem.Ahol én lakom ott ő is.
-Tudod mit kapsz szülinapodra?-jut eszébe,és nagyokat pislant felém.
-Nem. Anyáék szót sem szólnak róla,így nagy buli lesz.
-Az tuti.-nevet,én pedig rekordgyorsasággal fordulok felé.Ebből a hangból simán kiveszem,hogy tudja. Szúrósan nézek rá,ő pedig az első könyvet ami az útjában van,és az enyém,felemeli és beleolvas.-Az agresszió fajtái? Te beteg vagy?-kérdezi nem kis éllel a hangjában.
-Van antiszociális és proszociális.Az anti a közösség ellen irányul,az utóbbi pedig a közösség és az egyén céljait egyaránt szolgálja,ha jól tudom.Van bizonyos indulati agresszió,melynek egyedüli célja,hogy fájdalmat okozzunk a másiknak.Az instrumentális agresszió...-kezdek kiselőadásba.
-Nem kell folytatni,köszi.Ötös,és pszichológia kar.
-Bezony,bezony.-helyeselek és nekiállok portalanítani.-Segítesz?-dobok felé egy rongyot.
-Nappali vagy nálad?-kérdezi és feltápászkodik.
-Ahol szeretnél.-kacsintok.
-The Ramones.-adja ki kiktől szóljon a nóta.
-Cortez is szereti.SZJG.-ugrálok a telefonomig,ami persze a szoba másik végében van.
-Ahha,jó.Biztos.-bólint,aztán nekiáll.

Két óra takarítás és egyben rendrakás után fáradtan huppanunk le a nappaliban található extrém kényelmes kanapéra.Csak nézünk ki a fejünkből,hosszasan.Anya dalolva mászkál a lakásban,és mikor harmadszori ránk pillantáskor mi még ugyanúgy vagyunk elhelyezkedve,erősen aggódni kezd.
-Khm,lányok!-markolássza a konyharuhát.-Jöttök sütit sütni?-Erna azonnal felpattan,cukrászlélek.Én nyűgömben fordultam egyet a fekhelyen, tetejébe nyafogtam pöppet.Öt perc után barátnőm kilép a konyhából,elém sétál,rám néz,én pedig nyöszörgök egyet.A válasza erre az,hogy megfogja a karom,és ráncigálni kezd.Tapasztalatból tudom,hogy képes akár végighúzni a fél lakáson...nyaltam már fel.Aztán még rám is esett anno!
-Te szorgoskodsz,és dumálok,megegyeztünk?-nézek rá ártatlan pofival.
-Meg.Kezdheted!
-Tudtad,hogy univerzális élménykör a lelki betegség?
-Ü-ü.-rázza a fejét jobbra ballra.
-Gyanítottam.
-Na,és azt tudtad-e,hogy a belső környezet állandóságát fenntartó működést homeosztázisnak nevezzük?

-Tudtam.-bólintok büszkén,mire anyu ijedten mered rám.-Mi van?Mókus kar!Kell!Berni,egyébként díjazom,hogy készültél.-nézek rá. elégedetten.
-Mondjak még ilyen okos dolgokat?
-Kíváncsian hallgatlak.-mosolygok,és nagyon vártam mit tartogat abban az okos buksijában.
-A születésünket követő néhány év alatt megtanuljuk,hogy a társadalom bennünket körülvevő tagjai szinte minden megnyilvánulásunkat minősítik.-felelte.A végére felkacagtam.
-Igen,ez jó volt.Jól túlbonyolítottad,igazán diplomatikus vagy.-mondom szórakozottan,és homlokára nyomok egy puszit.
-Igyekszem nem lemaradni melletted.-vigyorog.
Jó nézni anyumat és barátnőmet,ahogy így együtt munkálkodnak.Szerencsére remekül megértik egymást,pedig először nem volt felhőtlen a viszonyuk.Elővettem a telomat,és csináltam róluk pár képet,utána pedig benéztem egy közösségi oldalra.Berni kihasználva az alkalmat,hogy mélyen elgondolkoztam,így lankadt a figyelmem,mögém lopózott,ezután összetúrta a hajam a lisztes kezével.Azonnal felpattantam,és megkezdődött a most elkaplak hadművelet.
Épp nagyban kergetőztünk,mikor apu hazaért.Csak megrázta a fejét,megrántotta a vállát,és ránk hagyta.Az évek alatt megszokta az őrültségeimet és a szerencsétlenkedéseimet.
Kb tíz percig üldöztem,mire kiszemelt zsákmányom elém esett.Szó szerint.Kell neki szőnyegen úgy sietni.
-Túl könnyű vagy így,állj fel,és próbálj bejutni a szobámba.Ott a telod,muhahaaaa!-azzal sprinteltem a lakomig.Bezártam az ajtót,és hagytam had dörömböljön.
-Szánj már meg!-kiálltja,én pedig a túloldalon kacagok. 
-Csak azért,mert haza is kell érned.-fordítom el a kulcsot.
-Na végre,kösz!-nyitja ki az ajtót,és rám ugrik. Tudhattam volna,hogy készül valamire.Ilyen csóri szöveget nem gyakran hallani tőle.
Megérdemelt "verésemet" a telefonom csörgése szüntette meg.Mindenkinek este jutok eszébe,aranyos.
-Szia Muci!Zavarhatlak?-hallom meg azt a lágy hangot.Már nagyon hiányzott.
-Hellobello Anci!Itt van Berni,épp most indul haza,kikísérem,utána visszahívlak.Okci?
-Rendben.-megvártam a választ,és kinyomtam.
Barátnőmre nézek,aki türelmetlenül várja mit fogok vele tenni.
-Hercegedet elintézem.Miatta ne félj,de utána tiéd a pálya!Nem játszok postást!-közlöm ridegen.
-Köszönöm.-lép hozzám,és megölel.
-Vigyázz magadra!-intem útjára,azzal kilép.A falat bámulom,és hallgatom a lent folyó párbeszédet később ajtócsapódás. Elment.

1.rész

Tenger vagyok mi csendes vagy morajlik...

A reggeli napsugarak gyengéden cirógatták lábam.Áttörtek az ablak üvegén,semmi nem állta útjukat.Halk zaj ütötte meg fülem.Érzékeim egyre jobban kiélesedtek. Puha párnámon élmény volt álmodni.Takarómat magammal rántva fordultam át másik oldalamra,és sóhajtottam egyet.Fent voltam már,de szemeimet lusta voltam kinyitni.Pár percig némán feküdtem,majd rászántam magam,és felkeltem.Ügyeltem arra,hogy először a jobb,majd a bal lábam érintse a hűvös padlót.
Bolondos április. Azt gondolná az ember,hogy odakinn tombol a tavasz,de ez koránt sincs így. Az öltözés még igényel perceket.
Kábán lépkedek a szekrény felé,hogy kiválasszam mit veszek fel ma suliba.Tekintetem megáll egy élénk,piros pólón,amihez fekete csőfarmert választottam.Kihúztam az íróasztalom egyik fiókját,azt,amelyikben a karkötőimet,nyakláncaimat,gyűrűimet tartom.A fekete bajuszos nyaklánc és 1 db vékony,fekete szilikon,és 1 ugyanilyen,csak piros színű karkötő tűnt mára a legjobb választásnak.Az ember lánya nézzen már ki valahogy,nemde?Nem tartozom a divatpicsák köze,de adok magamra.Enyhe sminket még magamra dobtam,hajam kiengedve maradt.Így indultam le a lépcsőn,ugyanis emeletes házunk van.
-Jó reggelt!-kiáltom,bár válaszban nemigen reménykedek.Jól gondoltam.Sehol senki.-Akkor ma is egyedül.-beszélem meg magammal.
Kimentem a postáért,megreggeliztem,énekeltem,miközben bömbölt a zenecsatorna,egyszóval a szokásos reggeli rituálé.
Ránézek a konyha falán található órára.Fél nyolcat mutat.Imádom,hogy nincs első órám. Felkapom a fekete-kék színű táskám,fekete bőrdzsekim,és ugyanilyen színű deszkás cipőm.Kész vagyok!Indulás!Bezárom az ajtót,és belevigyorgok a napsütésbe.Csak kissé néztem ki hülyének. Sötét cuccaim azonnal megkezdték a melegítést.Lendületesen lépkedek a járdán,gondolataim messze járnak.
-Emma!-szólít meg Luca.Hangja vidámságról árulkodott.Megvártam míg átér a zebrán,és együtt baktatunk tovább a buszmegállóig.
-Jó reggelt drága!Újság?-érdeklődöm mosolyogva.
-Április második napja a mai.Csütörtök,és Áron névnap.-csicsereg barátnőm.
-Pontosan,holnap pedig péntek és Ricsi.-válaszolok szerintem jól.
-Megnézted reggel,mi?-nevet fel,és ugrálni kezd,barna táskája ide-oda kalimpál a hátán.
-Pontosan!-kuncogok.Imádom az ilyen kezdést.Bár mind ilyen lenne...-Hol hagytad a kitűzőid?-kérdezem meglepetten.Luca maga a szivárvány és vidámság,mindent díszít és csillogtat.Ezek után gondolom nem meglepő,ha azt mondom,hogy táskáit csilingelő,villogó,és színes darabkák ékesítik.
-Hát,az a helyzet-állt meg egy pillanatra-eljönnél ma suli után venni őket?-biggyesztette le a száját.
-Persze,de mi történt?-kíváncsiskodok tovább.
-Tegnap nálunk volt Fanni,és eléggé megtetszettek neki.
-Sejtettem,hogy ilyesmi áll a háttérben.-bólintok,Luca pedig új energiára kap és énekelni kezd.
-Az esőt felszárítani úgy sem tudod.A szelet megfordítani úgy sem tudod...-kezdett bele egy Máté Páter számba,de hogy miért épp a 80'-as évek egyik slágerébe,azt szerintem ő maga sem tudja.Minden esetre jó volt hallgatni szépséges hangját.-Úgy száll mint szürke por,és a perc hordja el.A refrént együütt.-dalolta,mire egy jóízűt felkacagtam,és megöleltem bolondos barátnőm.Kérésének eleget tettem.
-Hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon.-ezzel a mondattal értünk a célhoz.Páran megtapsoltak minket,valaki ránk se figyelt,de volt olyan is,aki míg nem jött a busz,végig minket bámult.No igen,így kell befutni. Legalább a környéken lesz hírnevünk...
Lucával ovis korunk óta barátnők vagyunk,általánosban egy osztályba jártunk,középsuliba szintén.Jó pár évet lehúztunk egymás mellett.Eddig úgy 13 évet.Pár házasság nem bír ennyit ki.Mondjuk az más tészta.
-Mi a helyzet az álommal?-kérdezi Lulu,miközben almát falatozik.A buszon.Nos,igen.
-Semmi változás.Holnap jön Ati és míg ő lezúzza a terepet én csorgatom a nyálam.-rántom meg a vállam,társam pedig elgondolkodott.-Hé,miért kérdezted?-legyintem meg a kezem az arca előtt,mert elbambult.
-Csak úgy.-válaszolja hanyagul.Nekem itt valami bűzlik.Ezt súgja a rendőr nélküli szimatom.
Az út további része csendben telt,felkészültünk az agyi fárasztásra,ami meg is történt hét órán keresztül.A hét vége felé a diáksereget az élőhalottak közé sorolhatnánk.
-Holnap írunk valamiből?-kérdezi Karolina,az osztálytársam,miközben kifelé támolygunk az épületből.
-Igen,angol témazáró.Németből és közgazdaságból pedig felelhetünk.Készülj!-szólok rá,mert Lina nem tartozik osztályunk tanulói részéhez,amolyan győzni jöttem de az elégséges is megfelel.A jól bevett szokás pedig az,hogy ilyenkor a jelesek korepetálnak,nekem pedig se energiám,se időm nincs ilyenekre.

A suli kapujában már Luca várt izgatottan.Egy újabb óra,mikor agysejtjeim öngyilkossági merényletet terveznek.
-Csapjunk a lovak közé!-"köszöntöm" a drágát és hanyagul elsétálok mellette,mire ő boldogan követ.
-Szóval legyen kutyás,meg lila,meg rózsás és sárga,fekete-fehér....-darálta,én pedig úgy éreztem nem bírom tovább. A boltba Luca konkrétan berontott,és egy szerencsénk volt.Az,hogy régóta ismernek minket,és rögtön kaptunk segítséget.Belátom,szükségünk is volt rá.Egyet tőlem kapott,két darab az üzlet ajándéka.Barátnőm oda volt meg vissza.Anya épp a városban járt,és mondta,hogy oda jön értünk,és hazavisz.Megúsztuk a buszozást,hála égnek!
-Mizu lányok?-érdeklődik anyukám,közben a forgalmat figyeli.Én fáradtan vettem egy mély levegőt,Luca pedig rappelt egyet.Neki honnét van ennyi energiája?Az enyém mind elszállt.Még a tartalék is.Hülye hangulatingadozások!
Hazaérve felfutottam a szobámba,ledobtam a táskám a sarokba,és bekapcsoltam a rádiót.Legszívesebben kiálltam volna egy dombtetőre,és elordítottam volna magam. Szét tépett fotók,üres lapok,üres napok.Érzem legbelül már én is üres vagyok.
Fél óra múlva,már csendben tanultam az asztalom mellett.
-Emma?-hallom meg apu komoly,mély hangját.Hazaért.
-Tanul.Tombol.-válaszolja semmitmondón anyám.Na persze,én és a lázadás.Ugyan már!
A zsörtölődés túlságosan lefoglalt,és azon kaptam magam,hogy valaki kopog az ajtómon,majd óvatosan benyit.
-Apuu!-ugrok vidáman a nyakába,és majdnem fellököm.
-Mi a szitu lyányom?-mosolyog.
-Herzlich wilkommen!Alles is O.K. Was gibt's Neues?-váltok át németre.Szerencsére édesapámnak felsőfokú nyelvvizsgája van belőle,így mi jól el szoktunk csacsogni.Egyébként a következő mondatok hangzottak el:Isten hozta!Minden oké.Mi újság van?
-Gewöhnlich,vagyis csak a szokásos.-feleli,és szorosan megölel.-Csak így tovább.-azzal lefelé indul. 
Gyorsabbra veszem a tempót,és másfél óra múlva végzek is a munkámmal.
-Megütött 2 perce a hétvége szele!-mondom plüssmacimnak,aki az ágyamon pihent.Berakodtam a táskámba,és elindultam vacsizni.Már épp kivenném a meggyes joghurtot a hűtőből,mikor megszólal a telefonom.Szerencse,hogy tudok pihenni is egyébként.Rápillantok a Samsung kijelzőjére.Berni az.
-Csáó!Mesélj!
-Szia!-köszönt komoran,akár egy temetésen.Agyára megy az iskola.-Jankával moziba megyünk.Jössz?
-Mi kéne?-váltok üzleti hangra. Az előbbi csak ócska csapda.
-Nincs hátsó szándékom!Komolyan!-tiltakozik,és a háttérben csörömpölést hallok.
-Persze,én meg Rudolf vagyok,a rénszarvas!Nem most jöttem le a falvédőről!Randizzak veled,de úgy,hogy ott van Janku.Majd ilyet a szülinapodon.-lehet,hogy ez flegma volt,de majd megnyugszik.Sokallom a húzásait.
-Csak beszélni szeretnék veled.-sóhajt nagyot.
-Szombat.-nyögöm ki.-Várlak.
-Köszönöm.
-Puszi!-köszönök el gyorsan,és kinyomom.Ez érdekes lesz.

Bevezető

Minden úgy kezdődött,hogy megszülettem.A motor fogalma még semmit sem jelentett számomra,de ha megszólalt a 220 felett, varázs kerített hatalmába.Ahogy nőttem,úgy lettem tapasztaltabb.13 évesen álltam elő azzal a tervvel,hogy én motorozni fogok.Ekkor még tetőtől talpig hercegnőnek voltam beállítva.Most is szokták rám ezt a jelzőt mondani,de a szerepe 180 fokban átértékelődött.
A szüleim azt hitték,hogy ez is egy múló dolog,és majd kinövöm.Nem így történt.Mikor erre ők is rájöttek,erősen megtiltották.Most azt mondanám,ennyi idősen,hogy talán ez csak egy próba volt,hogy mennyire állok ki az álmom mellett. De akkor még... Hozzá tartozik a dologhoz,hogy szerintük akkor kezdtem el lázadni. Az én véleményem pedig az,hogy nyíltan levetettem az álruhát,amibe bele voltam állítva.Kerestem önmagam, s lám csodát,megtaláltam.
Unokabátyám pedig motocrossozni indult egy csinos terepre,heti két alkalommal.Nem voltam irigy,áh,ugyan.
15 évesen az őseim elengedtek Attilával,de csak nézelődni. Örömmel mentem a helyre,csak keserű szájízzel.
Ezt hogy sikerült elérnem? Kitartással,és bebizonyítottam,hogy ártalmatlan vagyok,mint egy ma született bárány.
Most, a 17-es határán,pedig ezt kiabálhatom:

MOTOCROSS!MOTOROZHATOK!

Mit adjunk a gyereknek ajándékba?Minek örülne a legjobban?Hát ennek! Remek döntés!Köszönöm anyu és apu!Még egyszer és még ezerszer!

Egy motor csak annyira tud rossz lenni,amennyire a motoros,aki ráül.

Belekap a szél a hajadba,hangfoszlányok ütik meg a füled.Szemed akár a sasé.Falod a métereket.Te uralod a tested,teljes egészében. Megüt a szabadság érzése!Minél gyorsabban hajtasz ő annál jobban közeledik. Melegség járja át minden porcikád,és érzed,hogy ez a helyes út.Jó felé tartasz.

Egy újabb ugrató,ami az elszabadult lelket visszarázza a testbe.

Hajtod a köröket,fáradhatatlanul.Élvezed amíg lehet,ez a te őrült valóságod.Bármennyire gyors a tempó,néha elszenvedsz pár esést,de most nyugszol meg.